CLVPartners

munkavédelem

Munkavédelmi szabályok év eleji változása

Olvasási idő: 7 perc

Ahogyan arról rendkívüli hírlevelünkben írtunk, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény („Munkavédelmi Törvény”) 2026. január 1-től új szabályokat ír elő az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosítása kapcsán a munkáltató szervezetek részére. Jelen cikkünkben összefoglaljuk e kötelezettség teljesítéséhez szükséges előírásokat.

Alapelvek és követelmények

A Munkavédelmi Törvény részletesen meghatározza azokat a követelményeket, amelyek figyelembevételével a munkáltatónak biztosítania kell az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést. E körben a foglalkoztatónak törekednie kell a veszélyek elkerülésére, értékelnie kell az el nem kerülhető veszélyeket, valamint a veszélyeket azok keletkezési helyükön kell leküzdenie. Továbbá a vállalat köteles figyelembe venni a munkahely kialakításánál, a munkaeszközök és munkafolyamat megválasztásánál az emberi tényezőket is, alkalmazni a műszaki fejlődés eredményeit, a veszélyes megoldásokat kevésbé veszélyessel kiváltani és a munkavállalókat megfelelően utasítani. A cégnek egységes és átfogó megelőzési stratégiát kell kialakítania, amely kiterjed a munkafolyamatra, a technológiára, a munkaszervezésre, a munkafeltételekre, a szociális kapcsolatokra és a munkakörnyezeti tényezők hatására.

Kockázatértékelés szerepe

A munkáltató egyik legfontosabb kötelezettsége a kockázatértékelés elkészítése és fenntartása – és annak részeként a kockázatkezelés és a megelőző intézkedések meghatározása -. Az értékelést szakember végzi, amelynek keretében azonosítja a veszélyforrásokat, meghatározza a veszélyeztetett munkavállalók körét, valamint felbecsüli a veszély jellegét és a veszélyeztetettség mértékét. A kockázatértékelést a tevékenység megkezdése előtt kell elvégezni, majd indokolt esetben – de legalább ötévente – felül kell vizsgálni. Indokolt esetnek minősül a technológia, a munkaeszköz, a munkavégzés módjának megváltozása, vagy a munkáltató tevékenységi körének változása is. Szintén indokolt eset, ha az alkalmazott tevékenység, technológia, munkaeszköz, munkavégzés módjának hiányosságával összefüggésben munkabaleset, foglalkozási megbetegedés következett be. E feladatok elvégzése minden esetben munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül, melyek csak meghatározott szakképzettséggel láthatók el.

Kockázatértékelés elvégzésére jogosultak

A Munkavédelmi Törvény differenciált szabályokat tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a kockázatértékelést és a megelőzési stratégia munkabiztonsági, illetve munkaegészségügyi tartalmát milyen szakképzettséggel rendelkező személy végezheti, különös tekintettel a veszélyességi osztályra és a foglalkoztatottak létszámára. A részletszabályokat a 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet (a továbbiakban: „MüM Rendelet”) fogalmazza meg, oly módon, hogy a foglalkoztatókat veszélyességi osztályokba sorolja és ehhez mérten írja elő, hogy milyen képzettséggel rendelkező személy láthatja el a feladatokat.

A III. veszélyességi osztályba sorolt, legfeljebb 50 főt foglalkoztatók (pl. ide tartoznak a munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtók, a számítástechnikai infrastruktúrát szolgáltatók, és a nagy- és kiskereskedelem általában) esetében 2025. július 1. óta nincs változás, a MÜM Rendelet értemében foglalkozásorvostan, üzemorvostan, munkahigiéne, közegészségtan-járványtan, megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosi diplomával, illetve közegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy is ellátható a tevékenység.

2026 január 1-től újdonság, hogy a megelőzési stratégia munkabiztonsági tartalmának kialakítása a legalább 50 főt foglalkoztató munkáltatóknál a MüM Rendelet szerinti I. és II. veszélyességi osztályba sorolt, így például papírgyártás, gyógyszergyártás, gépgyártás, számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, dohánytermék gyártása tevékenységek esetén felsőfokú munkavédelmi szakképzettséggel látható el.

Ugyancsak az idei évtől került bevezetésre, hogy a kockázatértékelés elkészítése a MüM Rendelet szerinti I. veszélyességi osztályba sorolt tevékenységek, például papírgyártás, gyógyszergyártás, gépgyártás esetén a legalább 50 főt foglalkoztató munkáltatónál felsőfokú munkavédelmi szakképzettséggel látható el.

Távmunkavégzés eltérő szabályai

Távmunkavégzés esetén a munkavállaló a munkát a munkaidő egy részében vagy egészében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végzi. A munkavégzés ekkor a munkáltató, vagy megállapodás alapján a munkavállaló által biztosított eszközzel történhet. A munkavállaló által biztosított eszköz esetén a munkáltató a kockázatértékelés elvégzése során győződik meg a munkaeszköz egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotáról, ennek fenntartása pedig a munkavállaló feladata.

Ha a munkavégzés nem számítástechnikai eszközzel történik, az csak a munkáltató által munkavédelmi szempontból előzetesen megfelelőnek minősített távmunkavégzési helyen történhet, a munkáltató pedig rendszeresen ellenőrzi a munkakörülményeket és az előírások betartását.

Eltérő a helyzet, ha a munkavégzés számítástechnikai eszközzel történik. Ekkor a munkáltató nem köteles kockázatértékelést lefolytatni, elegendő, ha a munkáltató tájékoztatja a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól és kötelezi a munkavállalót e szabályok betartására és nyilatkoztathatja, hogy e kötelezettségét tudomásul vette. A munkáltató a munkaeszközökről jegyzéket vezethet. A távmunkavégzés helyét a munkavállaló e feltételeknek megfelelően köteles megválasztani. Az előírások betartását persze a munkáltató számítástechnikai eszköz alkalmazásával távolról ellenőrizheti. Jóllehet, ez esetben nem szükséges egyedi kockázatértékelés, de a munkavállaló megfelelő tájékoztatása és rendszeres ellenőrzése a munkáltató munkavédelmi kötelezettsége.

Munkáltató kötelezettsége, felelőssége

A munkáltató folyamatos felelőssége nem merül ki a dokumentáció elkészítésében. Gondoskodnia kell a munkavállalók megfelelő tájékoztatásáról és utasításáról, a munkakörülmények és az előírások betartásának rendszeres ellenőrzéséről, a biztonságos munkaeszközök biztosításáról, valamint a rendellenességek és bejelentések haladéktalan kivizsgálásáról. Emellett biztosítani kell az egyéni védőeszközök rendeltetésszerű használhatóságát és állapotát, valamint a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések jogszabályszerű kivizsgálását.

A munkavédelmi szabályok betartásának a munkáltatói kárfelelősség szempontjából is kiemelkedő jelentősége van, mivel a munkáltatót objektív felelősség terheli a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szerint a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárért. A felelősség alóli mentesüléshez bizonyítania szükséges, hogy a kárt az ellenőrzési körén kívül eső olyan körülmény okozta, amellyel nem kellett számolnia és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa. E szigorú szabályozás értelmében a munkavédelmi előírások elmulasztása mindenképp a munkáltató terhére értékelendő körülmény, mindezek miatt különösen fontos, hogy a munkáltatónál minden esetben naprakész munkavédelmi intézkedések legyenek hatályban, és azok megfelelően, ellenőrizhető módon legyenek dokumentálva.

Összegzés

A munkavédelmi szabályok egyértelművé teszik, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés biztosítása nem pusztán formai kötelezettség, hanem a munkáltatói felelősség egyik legfontosabb eleme. A kockázatértékelés és a megelőzési stratégia szakszerű elkészítésének, rendszeres felülvizsgálatának, valamint a munkavédelmi előírások tényleges betartásának elmulasztása nemcsak hatósági szankciókat, hanem jelentős kártérítési kockázatot is hordoz, tekintettel a munkáltatót terhelő objektív felelősségre. Irodánk a szabályozás változásaira való felkészülésben és a jogszabályoknak megfelelő működés kialakításában is készséggel nyújt támogatást.

Fotó forrása: pexels.com, suntorn somtong

Munkavédelmi szabályok év eleji változása Read More »

A munkáltató általános intézkedési kötelezettségei a munkavállaló egészségi állapotának változása esetén

Olvasási idő: 5 perc

A munkaviszony fennállása alatt előfordulhat, hogy a munkavállaló egészségi állapota ideiglenesen vagy tartósan megváltozik. Ennek hátterében állhat például egy balesetből eredő sérülés, műtét utáni rehabilitáció, krónikus betegség kezelése vagy akár részleges egészségkárosodás is. Ilyen helyzetekben a munkáltató számára alapvető kérdés, hogy milyen mértékben és módon köteles a munkaszervezést, illetve a munkafeltételeket az érintett munkavállaló megváltozott egészségi állapotához igazítani.

A munkáltató e körben nemcsak jogszabályi, hanem társadalmi felelősséggel is tartozik – a munkavállalók egészségében bekövetkezett változások kezelésének módja a felelős foglalkoztatói magatartás egyik mércéje. Fontos kérdés azonban, hogy ilyen helyzetben meddig terjed a munkáltató alkalmazkodási és intézkedési kötelezettsége, amely ráadásul esetenként és a körülményektől függően (pl.: munkáltató rendelkezésére álló erőforrások) eltérő lehet. Az alábbiakban ezen kérdéskör kapcsán igyekszünk iránymutatást adni az olyan esetekre vonatkozóan, ahol a munkavállaló keresőképesnek minősül, ám egészségi állapotában valamilyen változás állt be.

Általános munkáltatói kötelezettség

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: „Munka Törvénykönyve”), valamint a munkavédelmi szabályok értelmében a munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely testi alkatára, fejlettségére és egészségi állapotára tekintettel számára hátrányos következményekkel nem jár. Továbbá, a munkáltató alapvető felelőssége, hogy a munkavégzés biztonságos és egészséget nem veszélyeztető körülmények között történjen. E kötelezettség a munkaviszony teljes időtartama alatt fennáll, és magában foglalja annak folyamatos vizsgálatát is, tehát ha a munkavállaló egészségi állapota időközben változik meg, a munkáltatónak a helyzethez igazodó intézkedéseket szükséges tennie.

A gyakorlatban ez egyaránt jelenthet átmeneti könnyítéseket (például részmunkaidős beosztást, fizikai terhelés csökkentését) vagy kisebb szervezési változtatásokat (pl.: bizonyos feladatok átcsoportosítása, munkaszervezés felülvizsgálata).

A munkáltatói kötelezettségek határai – az elvárhatóság elve

Fontos azonban kiemelni, hogy a munkáltató intézkedési kötelezettsége nem korlátlan. A Munka Törvénykönyvének 6. §-ban rögzített „elvárhatósági elv” értelmében ugyanis a munkáltató csak olyan mértékben köteles a munkafeltételeket módosítani vagy a munkaszervezést átalakítani, amennyiben az az adott körülmények között reálisan és méltányosan elvárható, vagyis amíg az az adott körülmények között nem ró aránytalan gazdasági vagy szervezési terhet a munkáltatóra nézve. Ennek megítélése mindig az adott eset konkrét körülményei alapján történik, figyelemmel a munkáltató gazdasági és szervezeti adottságaira, valamint a munkavállaló egészségi korlátozásainak jellegére.

Általánosságban elmondható, hogy a munkáltató nem köteles például:

új munkakört létrehozni,

további munkavállalót felvenni,

vagy jelentős beruházást eszközölni

kizárólag a munkavállaló további foglalkoztatása érdekében.

A Kúria gyakorlata is megerősíti, hogy a kötelezettség mértékét mindig az adott helyzet konkrét körülményei határozzák meg. Például, ha egy irodai munkavállaló kéztörés miatt átmenetileg nem tud gépelni, a munkáltató köteles ideiglenesen könnyített feladatokat biztosítani vagy más típusú adminisztratív tevékenységet adni, azonban nem köteles új munkakört kialakítani.

Más a helyzet, ha a gépjárművezetői munkakörben dolgozó munkavállalót érintően az orvosi szakvélemény a járművezetői tevékenység ellátásával kapcsolatos (nem csupán ideiglenes) korlátozást állapít meg. Ilyen esetben ugyanis a munkafeltételek megváltoztatásával sem lenne biztosítható a munkakör munkavállaló általi ellátása. Az elvárhatósági elvre, mint a munkáltató alkalmazkodási és intézkedési kötelezettségének korlátjára figyelemmel, ilyen esetben a munkavállaló további foglalkoztatása aránytalan terhet róna a munkáltatóra, így megfelelő indokolás mellett a munkaviszonyt jogszerűen megszüntetheti.

Összegzés

A munkáltató köteles a munkavállaló (megváltozott) egészségi állapotához igazítani a munkafeltételeket, amennyiben ez a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés érdekében szükséges. Ugyanakkor e kötelezettség nem korlátlan: a Munka Törvénykönyvében rögzített elvárhatósági elv alapján ugyanis a munkáltató csak addig köteles intézkedéseket tenni, amíg az nem ró aránytalan terhet számára. Ennek megfelelően minden esetben az adott körülmények és lehetőségek figyelembevételével, mindig esetről-esetre kell mérlegelni, hogy milyen mértékű alkalmazkodás várható el a munkáltatótól az érintett munkavállaló további foglalkoztatása érdekében. A jogszerű és méltányos eljárás érdekében célszerű a munkavállalót, a foglalkozás-egészségügyi orvost, és – szükség esetén – a munkavédelmi szakembert is bevonni a döntéshozatalba, valamint a meghozott intézkedésekről átlátható dokumentációt vezetni. Ezzel nemcsak a munkavállaló érdekei, hanem a munkáltató jogszerű eljárása és működése is biztosítható.

Fotó forrása: pexels.com, Karolina Grabowska

A munkáltató általános intézkedési kötelezettségei a munkavállaló egészségi állapotának változása esetén Read More »

A munkavédelem szabályai 2025-ben

2024. december végén kihirdetésre került a jogi versenyképesség érdekében megalkotott jogszabálymódosítás, amely munkavédelmi tárgyú változásokat is tartalmaz. Jelen cikkünkben a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: „Munkavédelmi Törvény”) 2025-ben életbe lépő új szabályait foglaljuk össze.

Dokumentumkészítési kötelezettség egyszerűsödése

A munkáltató a kockázatértékelést, a kockázatkezelést és a megelőző intézkedések meghatározását a tevékenység megkezdése előtt, majd indokolt esetben köteles elvégezni. 2025. január 1-től a Munkavédelmi Törvényben meghatározott időszakos elvégzés kötelezettsége meghosszabbításra került 5 évre (az eddig 3 évvel szemben). Ezen kötelezettségek mostantól arra az esetre is kiterjednek, ha a munkáltató tevékenységi köre megváltozik.

Továbbá a jogszabály lehetővé teszi, hogy a kockázatértékelés részét képezze a megelőzési stratégia, illetve az egyéni védőeszközök juttatási rendje, így a jövőben nem szükséges ezekről külön dokumentumban rendelkezni.

Munkavédelem körébe tartozó feladatok elvégzésére jogosult személyek változása

A Munkavédelmi Törvény számos esetben a foglalkozás-egészségügyi orvos jóváhagyásához köti bizonyos munkaegészségügyi feladatok szakmai képesítéssel rendelkező személyek általi ellátását, azonban a jogalkotó úgy ítélte meg, hogy egyes esetekben célszerű az orvosi jóváhagyás mellőzése, és a meghatározott szakmai képesítéssel rendelkező személyek önállóan is végezhetik az egyes munkaegészségügyi szaktevékenységeket, amellyel megkönnyítik a vállalkozások helyzetét.

Így 2025. július 1-től a munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat során szükséges munkaegészségügyi feladatokat, a mentési terv munkaegészségügyi tartalmának elkészítését, a munkavédelmi oktatási tematika elkészítését foglalkozásorvostan, üzemorvostan, munkahigiéne, közegészségtan-járványtan, megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosi diplomával, illetve közegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy önállóan elláthatja. A feladatokat foglalkozás-egészségügyi orvos jóváhagyásával népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy továbbra is jogosult végezni.

A kockázatértékelés munkaegészségügyi tartalmával kapcsolatos feladatokat szintén a fent felsorolt szakképesítéssekkel rendelkező személyek lesznek jogosultak ellátni; ez a könnyítés továbbá kiterjed a legalacsonyabb, ún. III. veszélyességi osztályba sorolt, legfeljebb 50 főt foglalkoztató munkáltatókra is. Ugyancsak ez vonatkozik majd a megelőzési stratégia munkaegészségügyi tartalmának kialakításával kapcsolatos feladatok ellátására is 2025. július 1-től.

Ugyanezen indokok mentén módosul az egyéni védőeszköz juttatásának belső rendjének meghatározásával, valamint az egészséget nem veszélyeztető munkakörnyezet kialakításával kapcsolatos munkaegészségügyi feladatok elvégzésére jogosultak köre is 2025. július 1. napjától. E feladatok ellátására jogosult lesz a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító orvosa, illetve közegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy. Orvosi jóváhagyással pedig népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy továbbra is eljárhat.

 Összegzés

A január 1-től életbe lépett, valamint a később, július 1-től bevezetésre kerülő változásoknak köszönhetően a vállalkozások egyszerűbben tehetnek majd eleget a munkavédelmi előírásoknak mind adminisztratív, mind operatív szempontból.

Amennyiben bármilyen kérdésük felmerülne a módosítások gyakorlatban való alkalmazásával, vagy egyéb munkavédelmi szabály teljesítésével kapcsolatban, Irodánk szívesen áll rendelkezésükre.

(Kép forrása: Luis Quintero, pexels.com)

A munkavédelem szabályai 2025-ben Read More »

2024. január 1-től az egyes munkajogi tárgyú jogszabályok módosultak, valamint új rendelkezések kerülnek bevezetésre.

Az alábbiakban ismertetjük a lefontosabb változásokat.

1. Munkajogi tárgyú jogszabálymódosulások

   1.1  Foglalkoztatási igazolás bevezetése

A munkáltató a munkaviszony megszüntetésekor vagy megszűnésekor foglalkoztatási igazolást állít ki, kivéve az alkalmi foglalkoztatás esetét. A módosítás biztosítja, hogy a munkavállalók a jogviszony megszűnésekor ne többféle különböző dokumentumot, hanem csak egy egységes, minden szükséges információt tartalmazó dokumentumot kapjanak meg elektronikus formában vagy papír alapon.

A foglalkoztatási igazolás elektronikus formában kerül kiállításra, melynek adattartalmát a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletben fogja megállapítani. A foglalkoztatási igazolást a munkavállaló kérésére papír alapon a rendelkezésére kell bocsátani.

A foglalkoztatási igazolást a munkaadó felmondás esetén az utolsó munkában töltött napot, egyéb esetben a munkaviszony megszűnését követő öt munkanapon belül kiadja a munkavállaló részére.

A foglalkoztatási igazolás adattartalma kiegészül, illetve megváltozik.

  1.2 Megőrzési kötelezettség

Fontos újdonság, hogy januártól nem csak a biztosított, volt biztosított biztosítási jogviszonyával összefüggő, a szolgálati időről vagy a nyugellátás megállapítása során figyelembevételre kerülő keresetről, jövedelemről adatot tartalmazó munkaügyi iratokat, hanem valamennyi ilyen adatot és foglalkoztatási igazolást is meg kell őrizni a biztosítottra, volt biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig.

Ugyanakkor, a munkáltatókat terhelő megőrzési kötelezettség felmenő rendszerben, 2025. január 1-jétől kivezetésre kerül, a megőrzési kötelezettség így csak a 2024. december 31-ig keletkező iratokra marad fenn. A nyugellátás megállapításához szükséges adatokat a jövőben az állami nyilvántartások tartalmazzák.

  1.3 Szabadság kiadása

A Munka Törvénykönyve szerint a munkáltatónak a munkavállaló által kért időpontban kell kiadnia a gyermekek után járó pótszabadságot is. A munkavállalónak legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt értesítenie kell a munkáltatót az ilyen szabadság iránti kérelméről, csakúgy, mint a szülői szabadság esetén.

  1.4 Képernyő előtti munkavégzés szabályai

A munkáltató továbbra is köteles biztosítani, hogy a folyamatos képernyő előtti munkavégzést óránként legalább tízperces szünetek szakítsák meg, megszűnik a képernyő előtti munkavégzés napi 6 óra időtartamra, illetve a napi munkaidő 75%-ban való korlátozása.

  1.5 Munkaköri alkalmasság vizsgálata

A munkaköri alkalmassági vizsgálat 2024. szeptember 1-től nem lesz általánosan kötelező a munkavállalók részére. Jogszabály meghatározhat olyan munkaköröket, amelyek esetében a munkáltató a munkára való alkalmasság vizsgálatát munkába lépéskor, illetve a munkaviszony fennállása alatt is biztosítani köteles, továbbá ezt a munkáltató is elrendelheti. A kötelező eseteket miniszteri rendelet fogja meghatározni.

2. Munkavédelemmel kapcsolatos jogszabálymódosulások 

  2.1  Szakmai képesítésre vonatkozó szabályok

A jövőben lehetőség nyílik arra, hogy bizonyos, jogszabályban meghatározott munkaegészségügyi feladatokat szakmai, de nem orvosi szakképesítéssel is el lehessen látni.

  2.2 Munkavédelmi oktatás

A munkáltató köteles munkavédelmi oktatásban részesíteni a munkavállalót munkába álláskor és a munkahely vagy munkakör megváltozásakor, valamint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek változásakor.

A változás 2024. február 1.-től lehetővé teszi, hogy meghatározott tevékenységek, munkakörök, álláshelyek esetében a munkavédelmi oktatást a munkáltató az általános oktatási tematikának a munkavállaló részére történő átadásával teljesíthesse.

Az átadás megtörténhet az oktatási tematikának a munkavállaló számára elérhető belső elektronikus hálózaton történő közzétételével is.

   2.3 Munkabalesettel kapcsolatos szabályok

A munkáltatónak a munkaképtelenséget nem eredményező munkabaleset körülményeit is ki kell vizsgálnia, dokumentálnia, méghozzá új munkabaleseti jegyzőkönyv minta alapján.

   2.4 Munkavédelmi képviselő

Az újdonságot az jelenti, hogy a munkavédelmi képviselő választására határidőt rendel a jogszabály. Ha a munkáltató munkavédelmi képviselő választásra kötelezett, a munkavédelmi képviselő választást a kötelezettség keletkezésének napjától számított hat hónapon belül meg kell tartani. Azon munkáltatónál, ahol van választott munkavédelmi képviselő, a munkavédelmi képviselő mandátumának lejártát követően három hónapon belül kell a munkavédelmi képviselő választást megtartani tartani.

2024. január 1-től az egyes munkajogi tárgyú jogszabályok módosultak, valamint új rendelkezések kerülnek bevezetésre. Read More »

A Végleges Home Office Szabályok

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy elfogadásra és kihirdetésre került a 2021. évi CXXX. számú törvény (a továbbiakban: „Törvény”), amely veszélyhelyzet ideje alatt 2021. július 3. napjától hatályos kormányrendeleti távmunkavégzési szabályozást szentesítette.

Emlékeztetőül, a nyári kormányrendelet a munkavédelmi szabályokat is az új koncepcióhoz igazította és azon munkavállalók számára, akik számítástechnikai eszközzel végezték munkájukat, a munkáltatónak lehetősége volt írásban tájékoztatni a vonatkozó munkavédelmi előírásokról, és munkavállaló kötelezettsége és felelőssége olyan munkavégzési hely kiválasztása, amely folyamatosan megfelelt a közölt munkavédelmi előírásoknak. Szintén a kormányrendelet tette lehetővé azt, hogy a munkáltatók a távmunkavégzésre tekintettel adómentes költségtérítést adjanak a munkavállalóik számára a havi minimálbér 10%-nak erejéig. A nyári szabályozás azonban csak átmeneti megoldásként szolgált, hiszen annak hatálya a veszélyhelyzet idejére szólt, így mindez idáig kérdéses volt, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével milyen szabályokat kell majd alkalmazni.

A törvény azonban a Kormányrendelet átmeneti rendelkezéseit beépítette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénybe, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Törvény és személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvénybe, így a távmunkavégzés szabályai, valamint az ahhoz kapcsolódó munkavédelmi rendelkezések és az adómentes költségtérítés szabályai a rendes jogrendszer részévé válnak, így azok hosszú távon is velünk maradnak.

Azon munkáltatók, akik a kormányrendeletre tekintettel már módosították munkaszerződéseiket, nincs tennivalójuk azok, akik eddig még nem éltek az új szabályozással, most célszerű kihasználni a veszélyhelyzet megszűnéséig hátralévő időt, amikor az új törvények hatályba lépnek.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdés merülne fel, állunk szíves rendelkezésükre.

CLVPartners hírek

A Végleges Home Office Szabályok Read More »

Munkavédelmi képviselő választás

Azon munkáltatóknál, ahol a munkavállalók létszáma legalább 20 fő, munkavédelmi képviselő választást kell tartani.
A munkavédelemről szóló törvény változása folytán azon munkáltatóknál, ahol a munkavállalók létszáma legalább 20 fő (az eddigi 50 fővel szemben), ott munkavédelmi képviselő választást kell tartani. A törvénymódosítás hatályba lépését, vagyis 2016. július 8-át követően fél éven belül meg kell tartani a munkavédelmi képviselő választást azon munkáltatóknál, ahol még nincs választott munkavédelmi képviselő. A munkáltató kötelezettsége a választás feltételeinek biztosítása.

Munkavédelmi képviselő választás Read More »

CLVPartners
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.