CLVPartners

munkaviszony

Csoportos létszámcsökkentés: a jogszabályi feltételek gyakorlati szemmel

Olvasási idő: 5 perc

Ahogyan arra az előző már utaltunk, amennyiben a munkáltató működésével összefüggő okból kerül sor meghatározott számú munkaviszony megszüntetésére, úgy a csoportos létszámcsökkentésre irányadó speciális eljárási szabályokat kell alkalmazni. E rendelkezések kettős célt szolgálnak: egyrészt a munkavállalókat érő hátrányos következmények enyhítését és a folyamat kiszámíthatóbbá tételét, másrészt annak biztosítását, hogy a foglalkoztatáspolitikai szervek felkészülhessenek a megnövekedő számú álláskereső kezelésére.

A munkáltató működésével összefüggő okra alapított felmondásokról szóló cikksorozatunk második részében azt vizsgáljuk meg, hogy mely esetekben alkalmazandók a csoportos létszámcsökkentésre irányadó szabályok, valamint milyen szempontokat szükséges figyelembe venni az érintett létszám meghatározásakor.

A csoportos létszámcsökkentés szabályozása és alkalmazásának feltételei

A csoportos létszámcsökkentésre irányadó szabályokat a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény („Munka Törvénykönyve”) tartalmazza. Ezen speciális eljárási szabályokat a munkáltatónak abban az esetben kell alkalmaznia, ha a Munka Törvénykönyvében rögzített több elemből álló feltételrendszer teljesül.

Ennek megfelelően csoportos létszámcsökkentésről akkor beszélhetünk, ha a munkáltató meghatározott jogcímen, a törvényben rögzített számú munkavállaló munkaviszonyát harmincnapos időszakon belül kívánja megszüntetni. A következőkben ezen feltételeket mutatjuk be.

Figyelembe veendő jogcímek

A jogcímek körében kizárólag azok a munkaviszony-megszüntetések alapozhatják meg a csoportos létszámcsökkentésre irányadó szabályok alkalmazhatóságát, amelyek a munkáltató működésével összefüggő okokra vezethetők vissza. Ennek megfelelően nem relevánsak e körben a munkavállaló magatartásával vagy képességével indokolt felmondások, illetve a munkavállaló által kezdeményezett megszüntetések. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy nem csupán a klasszikus munkáltatói felmondásokat kell számításba venni, hanem minden olyan megszüntetési jogcímet, amely ténylegesen a munkáltató működésével állhat összefüggésben. Ilyennek tekintendő tehát:

a munkáltatónak a saját működésére alapított felmondása;

a munkáltató által kezdeményezett közös megegyezés;

a határozott idejű munkaviszony munkáltató általi, indokolás nélküli azonnali hatályú megszüntetése;

valamint – ellenkező bizonyításig – a nyugdíjas vagy vezető állású munkavállalóval közölt azonnali hatályú felmondás.

Időtartam

A csoportos létszámcsökkentés tekintetében a 30 napos időszakon belül közölt, illetve a közös megegyezés esetében megkötött megszüntető nyilatkozatok relevánsak. Amennyiben a munkáltató úgy hajt végre egymást követő munkaviszony-megszüntetéseket, hogy azok között nem telik el 30 napot meghaladó idő, akkor az egyes megszüntetések egymáshoz kapcsolódhatnak, és akár egy hosszabb – adott esetben több hónapos – időszak intézkedéseit is egybe kell számítani. Ennek eredményeként előfordulhat, hogy a megszüntetések összessége eléri a törvényben meghatározott létszámküszöböt, és így csoportos létszámcsökkentésnek minősül.

A fentiekből az is következik, hogy az intézkedések időzítése és ütemezése kiemelt jelentőséggel bír. Amennyiben a munkaviszony-megszüntetések közlése formálisan a 30 napos időszakon túl történik, ugyanakkor azok tartalmilag és gazdasági összefüggéseiket tekintve egymáshoz kapcsolódnak, úgy fennállhat annak kockázata, hogy a hatóság vagy a bíróság az eljárást – az eset összes körülményét – értékelve a vonatkozó szabályok megkerülésének minősíti. Ez pedig adott esetben a csoportos létszámcsökkentésre irányadó szabályok alkalmazhatóságának (átminősítését) kérdését is felvetheti.

Létszám meghatározása

Végezetül utolsó elemként a csoportos létszámcsökkentés szabályainak alkalmazása attól függ, hogy a munkáltató a teljes foglalkoztatotti létszámához képest hány munkavállaló munkaviszonyát tervezi megszüntetni.

E körben elsőként rögzíteni szükséges, hogy a Munka Törvénykönyve alapján a foglalkoztatotti létszámot a csoportos létszámcsökkentésről szóló döntést megelőző hat hónap átlagos statisztikai létszáma szerint kell meghatározni. Ennek pontos kiszámításához a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vonatkozó módszertani útmutatója nyújt iránymutatást.

A csoportos létszámcsökkentés szabályait akkor kell kötelezően alkalmazni, ha a munkáltató – 30 napos időszakon belül –

21-99 fő közötti foglalkoztatotti létszám esetén legalább 10 munkavállaló,

100-299 közötti foglalkoztatotti létszám esetén legalább a munkavállalók 10%-a,

300 vagy annál magasabb foglalkoztatotti létszám esetén legalább 30 munkavállaló munkaviszonyát szüntetné meg.

A létszám meghatározása körében további lényeges szempont, hogy a Munka Törvénykönyve előírja az azonos vármegyében, illetve a fővárosban működő telephelyek létszámának együttes figyelembevételét. Ez az összeszámítási kötelezettség azt a célt szolgálja, hogy a munkáltatók ne kerülhessék meg a jogszabályi küszöbértékeket azzal, hogy a vármegyén belüli telephelyeiket külön egységként kezelik.

Feltételek fennállása

Amennyiben tehát e hármas feltételrendszer valamennyi eleme együttesen megvalósul, a munkáltató köteles alkalmazni a csoportos létszámcsökkentésre irányadó speciális tájékoztatási, egyeztetési és egyéb eljárási kötelezettségeket. Ezen kötelezettségek bemutatásával cikksorozatunk következő részben foglalkozunk, ugyanakkor már e körben utalunk arra, hogy a szabályok megsértése esetén a bíróságok a felmondások jogellenességét is megállapíthatják.

Összefoglalás

Csoportos létszámcsökkentésről abban az esetben beszélünk, ha a munkáltató harmincnapos időszakon belül, működésével összefüggő okból, a törvényben meghatározott létszámú munkavállaló munkaviszonyát kívánja megszüntetni. Ilyen esetben a Munka Törvénykönyve speciális tájékoztatási és egyeztetési kötelezettségeket ír elő, továbbá a megszüntetések egy előre meghatározott, legalább harmincnapos időszakok szerint meghatározott folyamat eredményeképpen szűnnek meg ténylegesen.

Kép forrása: pexels.com, Mike van Schoonderwalt

Csoportos létszámcsökkentés: a jogszabályi feltételek gyakorlati szemmel Read More »

Az írásba foglalással, valamint a munkaviszony kezdetével kapcsolatos gyakorlati kérdések

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény („Mt.”) rendelkezése szerint a munkaviszony a munkaszerződéssel jön létre, amit a feleknek írásba kell foglalni. Látszólag tehát a munkaviszony létesítése, fennállása egyértelműen megítélhető, ha van egy írott munkaszerződés. Mi történik azonban, ha nem, vagy később kerül írásba foglalásra a megállapodás? Mi történik, ha az írásbeli ajánlat után, de még az aláírt munkaszerződés előtt kíván elállni valamelyik fél? Érdemes tisztában lenni a részletszabályokkal annak érdekében, hogy a munkáltatói gyakorlat megfeleljen a jogszabályi követelményeknek. Mivel a témában 2025. márciusában megjelent egy új kúriai döntés, összefoglaljuk az írásba foglalás, valamint a munkaviszony létesítésének és fennállásának körében felmerülő legfontosabb információkat.

Az írásba foglalás jelentősége

Főszabály szerint a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre. Az Mt. értelmében a munkaszerződést minden esetben írásba kell foglalni, tartalma vonatkozásában pedig elegendő a feleknek a munkavállaló alapbérében, illetve a munkakörében megállapodni. Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy a gyakorlatban számos olyan példával találkozhatunk, amikor a munkaviszony konkrét munkaszerződés hiányában is létrejön. Például, amennyiben a munkáltató olyan ajánlatot küld, mely a lényeges feltételeket tartalmazza (munkakör; alapbér), majd ezt a munkavállaló elfogadja, a munkaviszony a munkavállaló általi elfogadás útján létrejöttnek minősül, anélkül, hogy a felek aláírnák a munkaszerződést.

Az írásba foglalás elmulasztása  nem eredményezi a munkaviszony nem létezését. Az Mt. ugyanis kimondja, hogy az írásba foglalás elmaradásának jogkövetkezménye az érvénytelenség, amire viszont csak a munkavállaló hivatkozhat, és ő is csak a munkába lépést követő 30 napon belül.

Ezt az értelmezést a Kúria is megerősítette egy nemrég született döntésében. A perbeli esetben a munkavállaló határozott időre került alkalmazásra, azonban a határozott idő elteltét követően tovább folytatta a munkavégzést, amely ellen a munkáltató sem tiltakozott, a foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettségének továbbra is eleget tett. A felek időközben rendezni kívánták a jogviszonyukat, a munkáltató megküldte a munkavállaló részére a határozatlan idejű munkaszerződésre vonatkozó ajánlatát, melyet a munkavállaló elfogadott, azonban az a felek által nem került aláírásra. A munkáltató időközben felmondást közölt a munkavállalóval, aki annak jogellenességére hivatkozott arra alapozva, hogy írásba foglalt munkaszerződés hiányában nem álltak egymással munkaviszonyban, így a felmondás fogalmilag nem lehetséges. A munkaszerződést csak a felmondás közlését követően írta alá, így álláspontja szerint a munkaviszonya ekkortól jött létre.

A Kúria megállapította az ügyben, hogy a munkavállaló munkaviszonya a határozott idejű szerződés kezdete óta fennállt, amely annak lejártát követően a felek ráutaló magatartása folytán határozatlan idejűvé vált és amelyet ennél fogva a munkáltató jogosult volt megszüntetni. E határozat alapján is látható, hogy a munkaviszony meglétét nem kizárólag a felek által írásba foglalt munkaszerződése dönti el, annak hiányában az eset körülményei alapján megállapítható a munkaviszony fennállása.

Joggal merül fel a kérdés: miért van akkor szükség az írásba foglalt munkaszerződésre? Munkajogi tanácsadóként a válasz egyszerű: a vitás helyzetek megelőzése érdekében. Tapasztalataink alapján egyik fél sem akarja bíróság előtt bizonyítani, milyen cafeteriára jogosult a munkavállaló, milyen korlátokkal engedélyezett a home office és hogyan adható ki az éves szabadság. Az írásbeliség elmaradása esetén továbbá számolni kell azzal, hogy egy foglalkoztatás felügyeleti ellenőrzés keretében a munkaügyi hatóság szankciót alkalmaz.

Munkaviszony létesítéséhez fűződő időpontok és az elállás lehetősége

A munkaszerződés írásba foglalásán túl kiemelkedő jelentősége van a munkaviszony létesítésével kapcsolatos időpontoknak – időszakoknak, hiszen a feleket eltérő jogok, valamint kötelezettségek terhelik a különböző szakaszokban.

A munkaviszony létesítése során megkülönböztetjük a munkaviszony keletkezésének és munkába lépés kezdetének időpontját.

  • Munkaviszony keletkezése:

A munkaviszony a munkaszerződés megkötésének napján vagy a szerződésben (ajánlatban) meghatározott egyéb időpontban keletkezik. Ettől az időponttól kezdve a felek nem tanúsíthatnak olyan magatartást, mellyel a munkaviszony létrejöttét meghiúsítanák. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen magatartás tudja meghiúsítani a munkaviszony létrejöttét? Munkavállói oldalon megalapozhatja például az, ha a magánszemély nem jelenik meg a kötelező orvosi vizsgálatokon.

  • Munkaviszony kezdete:

A munkaviszony kezdetének a munkavállaló munkába lépésének napja minősül. Abban az esetben, ha a munkaszerződés nem rendelkezik róla külön, ez a munkaszerződés létrejöttét követő nap. Innentől kezdődik tehát a munkaviszony „aktív” szakasza, mely során a felek gyakorolhatják a munkaviszonyból származó jogaikat, valamint teljesíteniük kell az abból származó valamennyi kötelezettséget. Amennyiben a felek próbaidő kikötésében állapodtak meg, annak tartama szintén a munkaviszony kezdetekor indul. Végül, de nem utolsó sorban ez a nap társadalombiztosítási szempontból is jelentős, hiszen a biztosítotti jogviszony kezdete a munkaviszony kezdetéhez igazodik.

A feleknek lehetősége van arra, hogy a munkaszerződésben a munkába lépés napjaként egy tetszőleges napot kössenek ki, ezáltal lehetőség van arra, hogy a tényleges foglalkoztatás és rendelkezésre állási kötelezettség akár hónapokkal későbbi legyen (pl. a munkavállaló korábbi jogviszonyának felmondási idejére tekintettel).

  • Elállás:

A munkaviszony keletkezése és kezdete között, bármelyik félnek lehetősége van arra, hogy egyoldalúan elálljon a munkaszerződéstől, mely visszamenőleges hatállyal megszünteti a közöttük fennálló jogviszonyt. Ezzel a jogával a fél akkor élhet, ha munkaszerződés megkötését követően körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a munkaviszony teljesítését lehetetlenné tenné vagy aránytalan sérelemmel járna.

Hangsúlyozni kell, hogy csak a munkaszerződés megkötését követően felmerülő körülmény jogosíthatja fel a feleket az elállásra, továbbá a feleknek a munkaszerződés megkötésének napjára visszamenően el kell számolniuk egymással.

Összegzés

Látható, hogy munkáltatóként a munkaviszony létrehozásakor számos fontos szempontot kell végiggondolni és megfelelően kommunikálni az ajánlatadáskor, hogy az eljárás a jogszabályoknak megfeleljen és a későbbi viták elkerülhetőek legyenek, így például:

  • Mikor lép a munkavállaló munkába?
  • A munkába lépésnek van-e egyéb feltétele?
  • Meddig érvényes a munkáltató ajánlata?
  • Van-e olyan ajánlati feltétel, aminek el nem fogadása az egész munkaviszony létrejöttét meghiúsítja?
  • Milyen esetekben állhat el bármelyik fél az ajánlattól?

Kép forrása: Pavel Danilyuk, Pexels.com

Az írásba foglalással, valamint a munkaviszony kezdetével kapcsolatos gyakorlati kérdések Read More »

A NAIH álláspontja a munkavállalók COVID-19 elleni védettségi adatainak kezeléséről

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság („NAIH”, „Hatóság”) 2021. április 1-i tájékoztatójában tette közzé a vakcina adatokkal kapcsolatos álláspontját. A Hatóság tájékoztatója kizárólag munkaviszonyban állókra értelmezhető, és az abban foglaltak csak a járványhelyzet alatt irányadók.

A NAIH hangsúlyozza, hogy a védettségi adatok kizárólag akkor kezelhetők, ha a munkáltató tényleges és szükséges munkavédelmi intézkedéseket tesz a gyűjtött adatok alapján. Tehát ha a munkáltató az adatok kezelése mellett dönt, akkor köteles azok alapján munkavédelmi intézkedéseket és döntéseket hozni, és ezeket dokumentálni, szükség esetén igazolni. Ha a munkáltató nem használja fel a gyűjtött adatokat, azzal készletező adatkezelést valósít meg, ami minden esetben jogellenes.

A munkáltatónak tehát a COVID-fertőzés a munkahelyi biológiai expozíciók felmérésére munkavédelmi kockázatelemzést kell készítenie. A munkavállaló védettségére (azaz az oltás ténye, vagy az a tény, hogy a fertőzésen átesett) vonatkozó adatot a munkáltató akkor kezelheti, ha a kockázatelemzés alapján egyes munkakörökben vagy foglalkoztatotti személyi kör esetében szükséges:

A Hatóság két végletet említ példaként, hogy milyen esetben szükséges vagy nem szükséges a védettségi adat kezelése:

  • az állandó jellegű távmunkavégzés esetén a szükségesség értelemszerűen nem állapítható meg.
  • szükséges az adatkezelés a kórházak COVID-19 osztályain elhelyezett orvostechnikai és egyéb eszközök javítását, karbantartását végző munkavállalónál.

Álláspontunk szerint a két véglet közötti térben több olyan munkakör van, ahol megállapítható a védettség kezelésének szükségessége.

Az adatkezelés előtt a munkáltatónak meg kell határoznia annak jogalapját, amely kapcsán fontos kiemelni, hogy a védettség ténye a személyes adatok különleges kategóriáiba tartozó egészségügyi adatnak minősül. Mindezekre tekintettel álláspontunk szerint a megfelelő jogalap a védettségi adatok kezelésére a munkáltató jogos érdeke a munkavédelmi kötelezettségeinek teljesítéséhez. A jogos érdek igazolásához a munkáltatónak érdekmérlegelési tesztet kell végeznie, egyensúlyt teremtve a munkavédelmi kötelezettségek és a munkavállalók magánélethez való joga között. Fontos megjegyezni, hogy a munkavállaló hozzájárulása nem megfelelő jogalap, mivel a hozzájárulás önkéntessége megkérdőjelezhető az alá-fölé rendeltségi viszonyra tekintettel.

Emellett a munkáltatónak adatkezelési tájékoztatót kell készítenie, amiben a munkavállalók számára közérthetően és kellően részletesen meg kell határozni az adatkezelés célját, jogalapját, meg kell határozni továbbá az adatok megőrzésének időtartamát, az adatokhoz hozzáférésre jogosultak körét, valamint az érintetteket tájékoztatni kell az őket a GDPR alapján megillető jogok gyakorlásának a lehetőségéről, illetve a jogorvoslati módokról.

Ha minden feltétel teljesül, a munkáltató legfeljebb az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működtetője által biztosított applikáció megjelenítését, illetve a védettségi igazolvány bemutatását kérheti, azaz a védettségi igazolványról nem készíthető másolat, kizárólag a védettség ténye, valamint a védettség, amennyiben ez ismert, az időtartama rögzíthető. A koronavírus elleni védettség igazolásának céljára semmilyen egyéb adatot nem gyűjthet és kezelhet jogszerűen a munkáltató.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdés merülne fel, állunk szíves rendelkezésükre.

CLVPartners hírek

A NAIH álláspontja a munkavállalók COVID-19 elleni védettségi adatainak kezeléséről Read More »

CLVPartners
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.