CLVPartners

bérezés

A kismamák és kigyermekes munkavállalók munkába történő visszatérésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalók

Olvasási idő: 5 perc

Egy kisgyermek születése kiemelkedő jelentőségű esemény az ember életében, amely a munkavállalók szakmai és munkavégzéssel összefüggő életére is nagy hatást gyakorol. A szülővé válás fontosságára tekintettel a magyar munkajog számos rendelkezést tartalmaz, amelynek célja a gyermekek megfelelő fejlődésének, gondozásának elősegítése, valamint az édesanyák, illetve a kisgyermekes szülők védelme.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: „Munka Törvénykönyve”) értelmében a kismamákat egybefüggő 24 hét szülési szabadság (CSED), valamint a kisgyermekes szülőket (a gyermek 3. életévének betöltéséig) fizetés nélküli szabadság (GYED, GYES) illeti meg a gyermek gondozása céljából.

A gyermek gondozása és nevelése során egy ponton elérkezhet az a pillanat, amikor felmerül a munkába való visszatérés igénye. Fontos azonban, hogy a szülő távolléte során a munkavállaló személyes körülményeiben, illetve a munkáltató szervezetében számos változás történhet, mely eredményeképp előfordulhat, hogy az érintett munkavállaló korábbi foglalkoztatási feltételei már nem biztosíthatóak vagy nem megfelelőek. A kismamák, illetve a munkáltatók eltérő érdekeinek összehangolása, valamint a társadalmi célok védelme érdekében a Munka Törvénykönyve részletes szabályokat tartalmaz. Jelen cikkünkben a témával kapcsolatos legfontosabb szabályokat foglaljuk össze.

Generális, azaz minden esetben alkalmazandó szabályok

Visszatérés bejelentése

A Munka Törvénykönyve értelmében a munkavállaló jelölheti meg visszatérésének időpontját, ugyanakkor az időpont megjelölése során – az együttműködési kötelezettségre való tekintettel – a munkáltatónak megfelelő, legalább 30 napos felkészülési időt kell biztosítania. Tehát a munkavállaló a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság megszüntetésére irányuló szándékát legalább 30 nappal a szabadság megszűnése előtt köteles jelezni.

Bérkorrekció

Tekintettel a munkavállaló távolléte során végbemenő béremelésekre, kialakulhat olyan helyzet, hogy az érintett kisgyermekes munkavállaló munkabére alacsonyabb, mint kollégáié. Ez a helyzet nyilvánvalóan sérti az egyenlő bánásmód követelményét, amelyre tekintettel a Munka Törvénykönyve kimondja, hogy a munkáltató köteles a távollét megszűnését követően a munkabér módosítására ajánlatot tenni. Az ajánlattétel során a munkavállalóval azonos munkakörben dolgozó kollégák részére a munkáltatónál időközben érvényesített átlagos éves béremelés mértékét kell figyelembe venni. Ha azonos munkakörben nincs más munkavállaló, akkor pedig a munkáltatónál ténylegesen végrehajtott átlagos éves béremelés az irányadó.

Szabadság kiadása

A szülési szabadság teljes időtartama, illetve a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapja szabadságra jogosító időnek minősül, vagyis a munkavállalónak távolléte során felhalmozott szabadsága keletkezik. Ezt a felhalmozott szabadságot a munkáltónak főszabály szerint a visszatérést követő 60 napon belül ki kell adnia (tipikusan a ténylegesen munkába történő visszatérést megelőzően).

Foglalkoztatási feltételek, körülmények megváltozása

A munkáltató a munkavállalót visszatérésekor főszabály szerint az eredeti feltételek szerint (pl.: munkaidő, munkakör, munkavégzés helye) köteles foglalkoztatni. Könnyen belátható azonban, hogy a munkavállaló távolléte során mindkét fél oldalán beállhatnak olyan változások (pl.: munkavállaló költözése, munkakör megszűnése), amelyek okán a (változatlan feltételekkel történő) foglalkoztatás már nem lehetséges, vagy attól a felek ideiglenesen eltérnének (pl.: részmunkaidős foglakoztatás). A felek természetesen bármely feltételt módosíthatnak, illetve a munkaviszonyt is megszüntethetik közös megegyezéssel, de bizonyos esetekben és feltételekkel ezekre egyoldalúan is jogosultak lehetnek.

Foglalkoztatási feltételek módosítása a kisgyermekes szülő kérelemre

A kisgyermek megfelelő fejlődésének elősegítése érdekében a Munka Törvénykönyve lehetőséget biztosít a kismamák számára, hogy bizonyos feltételek mellett kérjék foglalkoztatási feltételeik (pl.: munkavégzés helye, távmunka, részmunkaidő) módosítását.

A foglalkoztatási feltételek módosítása körében utalunk rá, hogy a munkáltatókat számos esetben előzetes tájékoztatási kötelezettség terheli, azaz pl. az elérhető részmunkaidős, távmunkavégzésre irányuló pozíciókról tájékoztatnia kell a munkavállalókat.

A kisgyermekes munkavállalók kérelmének a munkáltató bizonyos esetekben mérlegelés nélkül köteles eleget tenni, míg egyéb esetekben a kérelem teljesíthetősége, illetve munkáltató általi elfogadhatósága vizsgálható.

A munkavállalói indokoláshoz kötött, illetve munkáltatói mérlegeléstől függő kérelmekre a munkáltató 15 napon belül köteles nyilatkozni. Ennek elmulasztása, illetve a kérelem alaptalan elutasítása esetén a munkavállalónak joga van bírósághoz fordulni, így a munkáltatóknak célszerű előzetesen felkészülniük a kisgyermekes szülők visszatérésére és foglalkoztatására, továbbá kialakítaniuk a megfelelő eljárásrendet.

Munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos speciális szabályok

A munkavállalók a várandósság, szülési, szülői, apasági és gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság ideje alatt felmondási tilalom alatt állnak. A munkavállaló visszatérését követően ez az abszolút tilalom nem áll fenn, ugyanakkor a gyermek hároméves koráig a munkáltató bizonyos esetekben korlátozottan jogosult a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére. A munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok (pl.: munkavállaló munkakörének megszűnése) miatt csak akkor lehet felmondást közölni, ha nincs másik megfelelő betöltetlen munkakör vagy a munkavállaló az erre irányuló ajánlatot elutasította. Fontos továbbá megjegyezni, hogy az a körülmény, hogy idő közben a munkavállaló pozícióját a munkáltató más munkavállaló alkalmazásával betöltötte, önmagában nem ad jogszerű alapot a munkaviszony megszüntetésére, hiszen a munkavállalónak joga van az eredeti munkakörében történő foglalkoztatáshoz. Magatartásra alapított felmondás pedig csak abban esetben közölhető, ha az megfelel az azonnali hatályú felmondásra vonatkozó követelményeknek.

Összefoglalás

Összeségében kijelenthető, hogy a kismamák/kisgyermekes szülők visszatérésével és foglalkoztatásával kapcsolatban a Munka Törvénykönyve számos megkötést tartalmaz annak érdekében, hogy figyelembe vegye a munkavállalók egyedi körülményeit. Fontos azonban kiemelni, hogy a munkavállalók érdekei nem érvényesülnek kizárólagosan, hiszen a jogalkotó számos ponton figyelembe veszi a munkáltatók gazdasági szempontjait.

Fotó forrása: pexels.com, Yan Krukau

A kismamák és kigyermekes munkavállalók munkába történő visszatérésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalók Read More »

ÖSZTÖNZŐ RENDSZEREK KÉKGALLÉROSOKNAK

 

ÖSZTÖNZŐ RENDSZEREK KÉKGALLÉROSOKNAK

A megnövekedett munkaerő-igény, a képzett fizikai munkások elvándorlása – akár a szomszédos városban lévő céghez, akár országhatáron túlra – jelentős terhet ró a vállalatok HR munkatársai számára.  Visszatérő igény a megfelelő ösztönző rendszerek kidolgozása, amely növeli a jól teljesítő kollégák megbecsülését és segíti a munkavállalók megtartását.

Tapasztalataink alapján akkor lesz életképes egy juttatási rendszer, ha jól felmért munkavállalói igényeken és a munkajogi lehetőségek átfogó ismeretén alapul. A jelen cikkünkben szeretnénk felhívni a figyelmet a nem elhanyagolható bérezési politikán túlmutató egyéb megoldásokra.

Bérezés és Juttatások

 

A legtriviálisabbnak tűnő összefüggés, hogy ha a munkavállaló többet keres, akkor nagyobb valószínűséggel marad a cégnél. Tapasztalataink szerint minden kétséget kizáróan fontos, de nem egyedüli eszköz, a munkavállalók a bérezés mellett már figyelembe veszik az egyéb ösztönző juttatásokat,  amelyek akkor hatékonyak, ha annak feltételei az adott munkáltatóra és a munkavégzésre szabottak, és diverzifikáltak, pld. jelenlét, teljesítmény, minőség stb. Egyre fontosabb szempont a munkavállalók szociális igénye (pl. adómentes támogatás,   nyaralási támogatások stb.)

A munkáltatónak nagyon precízen és pontosan kell meghatároznia  a juttatásokat,  amellyel a  munkajogi és adózási kockázatok elkerülhetőek, pld. a juttatás munkabérré minősítését, amely utólagosan komoly adófizetést és bírságot eredményezhet.

Átláthatóság követelménye

 

Fontos, hogy az adott kompenzáció könnyen értelmezhető és objektív legyen. Ha egy juttatás például a vállalat eredményén alapszik, akkor ennek minden érintett munkavállaló számára érthetőnek kell lennie a vállalati beszámolók átolvasása nélkül. Az átlátható  rendszer a munkavállalók nagyobb elköteleződését eredményezi és fokozza a munkáltató iránti bizalmat.

Az átláthatósággal sokszor szinonimaként alkalmazzák a cégek az objektivitást, pedig a két fogalom nem azonos jelentéssel bír. Az objektív és szubjektív juttatások abban különböznek egymástól, hogy utóbbi esetén a munkáltató – legalább részben – mérlegelési joggal bír a tényleges kifizetések kapcsán. Ugyanakkor mind a két szisztéma esetén fontos, hogy áttekinthetően, követhetően kerüljön megfogalmazásra – véleményünk szerint ez mindkét fél érdeke. Példaként említhető a csoport- és egyéni prémium együttes alkalmazása egy gyártó vállalat esetén. A kettős prémiumrendszerrel biztosítható, hogy a munkavállaló ne csak a saját teljesítményére figyeljen, hanem arra is, hogy a csapat egésze jó eredményeket érjen el – ami által nemcsak ő jár jobban anyagilag, hanem egyéb HR-politikai célok (összetartás, csapatszellem, lojalitás) is megvalósíthatóak.

Kiszámíthatóság

 

Az átláthatósággal szoros összefüggésben álló alapelv, ami sikerre visz egy juttatási rendszert, a kiszámíthatóság. A kékgallérosok számára kiemelt jelentőséggel bír, hogy létbiztonságuk nemcsak instant módon, hanem a távoli jövőben is biztosított. Ezért érdemes a munkáltatói vállalásokban rövid és középtávú célokat egyaránt meghatározni, egymásra építeni.

Kommunikáció

 

A vállalatok nagyon sokszor figyelmen kívül hagyják a kommunikáció jelentőségét. Akár a szóbeli visszajelzésekről, akár az ösztönzési rendszerek kiépítéséről beszélünk, minden esetben elmondható, hogy a pozitív visszacsatolás sokkal hatékonyabb, mint a büntetési – megvonási jellegű szabályozás. A fizikai dolgozók esetében ugyanolyan fontos, hogy a kommunikációban és a mindennapi együttműködésben feléjük is kinyilvánításra kerüljenek a céges alapértékek és egymástól is ezt várhassák el a munkatársak. Hiába kerül kihirdetésre, hogy a munkáltató védi a személyiségi jogokat, ha eközben nem jogszerűen kameráz be helyiségeket. A kommunikáció időzítésének és tartalmának azonban érdemes ismerni a jogi szempontjait is, hiszen ezek sok esetben a munkáltató számára kötelező erejű vállalásoknak minősülnek a jövőre nézve.

Előmeneteli lehetőség

 

Folyamataosan monitorozni kell az ambíciózus és tehetséges munkatársakat, és számukra biztosítani kell a fejlesztés, előléptetés,  vagy továbbképzés lehetőségét. Ezzel lehet hosszútávon a leglojálisabb embereket megtartani. A munkáltató részére ugyanakkor kiemelkedő jelentőséggel bír a megfelelő munkajogi garanciák beépítése a munkavállalóval megkötésre kerülő megállapodásba.

Összességében elmondható, hogy a magyar munkajogi szabályok rendkívül széles palettáját adják a kékgalléros munkavállalók ösztönzési eszközeinek, amik nemcsak a munkavállalók számára nyújtanak többletjuttatást, hanem a cégek részére is garanciát jelenthetnek a biztos állomány megtartására. A megvalósításhoz azonban elengedhetetlen az alapvető kihívások ismerete, megértése és a lehetséges HR-megoldások legoptimálisabb munkajogi- és adózási szempontjainak ismerete.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdés merülne fel, állunk szíves rendelkezésükre.

CLVPartners kapcsolat

ÖSZTÖNZŐ RENDSZEREK KÉKGALLÉROSOKNAK Read More »

CLVPartners
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.