CLVPartners

harmadik országbeliek

Vendégmunkás-stop Magyarországon – mit jelent a június 5-i módosítás a munkáltatók számára?

Olvasási idő: 7 perc

Bevezető

A külföldi munkaerő foglalkoztatása a választási kampány egyik legtöbbször felmerülő gazdaság- és foglalkoztatáspolitikai kérdésévé vált Magyarországon. A Tisza Párt már a választási programjában jelezte, hogy kormányra kerülése esetén 2026. június 1-jétől „vendégmunkás-stopot” vezetne be, amelynek célja a harmadik országbeli munkavállalók beáramlásának korlátozása és a magyar munkaerőpiac fokozott védelme.

Ennek eredményeként a Kormány elfogadta a vendégmunkások Magyarországon történő foglalkoztatásáról szóló 450/2024. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 92/2026. (VI. 5.) Korm. rendeletet „Módosítás”), amely 2026. június 6. napjától jelentős változást hozott a vendégmunkások foglalkoztatását illetően.

A sajtóban az intézkedés gyakran „vendégmunkás-stopként” jelenik meg, azonban a Módosítás tényleges tartalma ennél árnyaltabb. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy pontosan mit változtatott a jogalkotó, kiket érint a Módosítás, és milyen lehetőségek maradnak a munkáltatók számára.

Ki minősül vendégmunkásnak, és kiket érint a mostani módosítás?

Először is fontos tisztázni, hogy kik minősül vendégmunkásnak, illetve, hogy a Módosítás pontosan kiket érint. A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény („Btátv.”) alapján a „vendégmunkás” kifejezés egy személyi kategóriát jelölő gyűjtőfogalom. Ez alapján vendégmunkásnak minősül az a harmadik országbeli állampolgár, aki Magyarországon tartós tartózkodás és munkavégzés céljából meghatározott típusú (szezonális munkavállalási, foglalkoztatási célú, beruházás megvalósítása céljából kiadott munkavállalási célú és vendégmunkás-tartózkodási) engedéllyel rendelkezik.

Vagyis a vendégmunkás-tartózkodási engedély egy konkrét, a Btátv.-ben nevesített engedélytípus. Ez az engedély kifejezetten meghatározott foglalkoztatók (kedvezményes foglalkoztató vagy nyilvántartásba vett minősített kölcsönbeadó) és meghatározott állampolgárságú harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatására szolgált.

A fentiekből következően tehát látszik, hogy a vendégmunkás és vendégmunkás-tartózkodási engedély két teljesen eltérő megközelítést és fogalmat takar, amely érthető módon sok zavart okozott az elmúlt időszakban. Fontos azonban már most rögzíteni, hogy a Módosítás nem a vendégmunkásokat, hanem a kizárólag a vendégmunkás tartózkodási engedély kategóriáját érinti, és nem szünteti meg általánosságban a harmadik országbeli munkavállalók magyarországi foglalkoztatásának lehetőségét.

Vendégmunkás-stop – mit tartalmaz a módosítás?

A Módosítás gyakorlati lényege, hogy 2026. június 6. napjától új vendégmunkás-tartózkodási engedély kérelmezésére nincs lehetőség.

A Módosítás egyébként a vendégmunkás-tartózkodási engedélyre vonatkozó rendelkezéseket nem szüntette meg végleg. A tilalmat ugyanis a Kormány egyfajta technikai jellegű megoldással érte el, miszerint jelenleg nem jelöl meg olyan harmadik országot, amelynek állampolgárai vendégmunkás-tartózkodási engedélyt igényelhetnének Magyarországon.

A Módosítás tehát nem jelent teljes körű tilalmat a külföldi munkaerő alkalmazása kapcsán, hanem egy konkrét engedélytípus alkalmazhatóságát szünteti meg. Ennek következtében a munkaerő-kölcsönzők és azon munkáltatók, amelyek eddig elsősorban ezen konstrukció keretében foglalkoztattak harmadik országbeli munkavállalókat, jelentős korlátozásokkal szembesülnek az új munkaerő behozatala során.

Átmeneti szabályok

A jogalkotó részletes átmeneti szabályokat állapított meg annak érdekében, hogy a már Magyarországon dolgozó munkavállalók és a folyamatban lévő ügyek ne kerüljenek egyik napról a másikra ellehetetlenített helyzetbe.

Azok a munkavállalók, akik 2026. június 5. napján már rendelkeznek érvényes vendégmunkás tartózkodási engedéllyel továbbra is

az engedélyükben foglaltak szerint jogosultak Magyarországon tartózkodni és munkát végezni;

a korábbi szabályok szerint jogosultak engedélyük meghosszabbítását vagy bizonyos esetekben annak ismételt kiadását kérni.

Hasonlóképpen kedvezőbb elbírálás alá esnek azok az ügyek is, amelyekben a kérelmet legkésőbb 2026. június 5. napján benyújtották és az eljárási díjat is megfizették. Ezen engedély kiadására vagy meghosszabbítására irányuló kérelmeket továbbra is a Módosítás hatálybalépése előtti szabályok alapján kell elbírálni.

Mindez azt jelenti, hogy a Módosítás elsődlegesen az új belépőket érinti, a jelenlegi állomány és a már folyamatban lévő ügyek jelentős része továbbra is a korábbi szabályozási környezetben kezelhető.

Kilátások és további lehetőségek

A Módosítás jelentős változást hoz a munkaerőpiacon, ugyanakkor nem zárja le teljes mértékben a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazásának lehetőségét.

Egyrészt fontos kiemelni, hogy a jelenlegi szabályozás más tartózkodási engedélytípusokat egyelőre nem érint. Amennyiben egy munkáltatónál továbbra is fennáll külföldi munkaerő iránti igény, célszerű egyedileg megvizsgálni, hogy az adott pozíció és munkavállaló esetében más jogcím – például foglalkoztatási célú tartózkodási engedély, Magyar Kártya vagy EU Kék Kártya – alkalmazható-e.

Külön figyelmet érdemel, hogy a szabályozás kifejezetten továbbra sem zárja ki a munkaerő-kölcsönzési konstrukció alkalmazását, vagyis elvileg továbbra is felmerülhet foglalkoztatási célú tartózkodási engedély alkalmazása kölcsönzési jogviszonyban. Ugyanakkor e körben jelenleg még nem ismert a hatóságok hivatalos jogértelmezése és gyakorlata. Emiatt az ilyen struktúrák alkalmazása előtt külön jogi vizsgálat javasolt.

Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a jogalkotó további módosítások lehetőségét is kilátásba helyezte. Emiatt a jogszabályi környezet a következő hónapokban is változhat, ami fokozott figyelmet igényel a munkáltatók részéről.

Jelenleg ezért a legfontosabb gyakorlati tanács, hogy a munkáltatók különös gondossággal kezeljék a már Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalóik státuszát, és időben gondoskodjanak a szükséges hosszabbításokról, illetve a rendelkezésre álló alternatív engedélyezési lehetőségek feltérképezéséről.

Irodánk folyamatosan figyelemmel kíséri a szabályozás alakulását, és készséggel áll ügyfelei rendelkezésére a külföldi munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekben.

Fotó forrása: pexels.com, Ammy Singh

Vendégmunkás-stop Magyarországon – mit jelent a június 5-i módosítás a munkáltatók számára? Read More »

A munkaügyi ellenőrzés szabályainak és intézményrendszerének a változása 2021. március 11-től

2021. március 1. napjától hatályát vesztette a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény (“Met”), amelynek helyébe a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény lépett.

A foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzés részletszabályait tartalmazó 115/2021 (III.10.) Korm.rendelet 2021. március 10-én került kihirdetésre és a szabályok 2021. március 11-étől alkalmazandók.

A korábbi munkaügyi ellenőrzés helyébe tehát az új jogszabályok szerinti ún. foglalkoztatás-felügyeleti hatósági eljárás lép. Az ellenőrzésre változatlanul a Kormányhivatalok jogosultak.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül az új szabályozás főbb tárgyköreit jelezzük, és az egyes – munkáltatói szempontból lényeges – témaköröket későbbi hírleveleinkben részletesebben tárgyaljuk.

1. Lényeges változás, hogy az új, foglalkoztatás-felügyeleti eljárás keretében a hatóság nem csak a munkaviszonyt, hanem a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokat is ellenőrizheti. Az új szabályozás ugyanis a foglalkoztatás fogalmát kiterjesztette minden ellenérték fejében, a foglalkoztató irányítása alatt végzett jogviszonyra. Ekként a hatóság minden olyan jogviszony munkajogi minimum követelményei ellenőrzésére jogosult, amelyek a korábbi szabályozás szerint kivételt képeztek, így ezentúl ellenőrzés alá kerülhetnek az önfoglalkoztatók, a polgári jogi és vállalkozási szerződés alapján munkát végzők, a gazdasági társaságok és szövetkezetek személyes közreműködő tagjai és  közérdekű önkéntes tevékenységet folytatók is.

2. Újdonság a harmadik országbeliek foglalkoztatásának ellenőrzése tekintetében, hogy a hatóság most már ebben a körben is vizsgálhatja a foglakoztatások minimumkövetelményeinek a betartását is, azaz pld. magánszemély kereső foglalkozásának Magyarország területén való folytatása jogszabályi feltételeit szemben azzal, hogy eddig a hatóságok csak az engedélyek meglétét és az Mt. vonatkozó rendelkezései megtartottságát vizsgálhatta.

3.  A módosított Posting irányelvvel összhangban hangsúlyosabban jelenik meg továbbá az EU-n, illetve EGT-n belüli, határon átnyúló munkaerőmozgás keretében való foglalkoztatás ellenőrzése, valamint a jogsértések feltárása, az alkalmazott szankciók végrehajtása tekintetében intézményesül a tagállami munkaügyi hatóságok közötti információcsere és együttműködés.

4. Fókuszba kerülnek továbbá a színlelt szerződések. A jogviszonyok hatósági átminősítése továbbra is lehetőség, amelynek a szempontrendszere, bizonyítási szabályok az új jogszabályban meghatározásra kerültek. Ez részben segítség is a munkáltatók számára.

5.  A munkaügyi bírság minimuma 30.000,-Ft, maximuma változatlanul 10 millió Ft, ha a munkáltató jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, míg természetes személyek esetén 1 millió Ft. A harmadik országbeliek engedély nélküli foglalkoztatása, valamint a határon átnyúló szolgáltatás körében való foglalkoztatás egyes szabályainak megszegése miatt tételes bírság szabható ki, amelynek a  minimuma a mindenkori minimálbérhez kötötten, illetve a ténylegesen kiszabható bírság mértéke az érintett munkavállaló részére kifizetett ellenérték alapján került meghatározásra, a jogszabályban meghatározott számítási metódus szerint.

6. A végrehajtási rendelet érinti továbbá a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeit, a jogsértők hatósági közzétételére vonatkozó szabályokat, valamint a foglalkozás-felügyeleti hatóság nemzetközi feladatait.

CLVPartners hírek

A munkaügyi ellenőrzés szabályainak és intézményrendszerének a változása 2021. március 11-től Read More »

CLVPartners
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.