Versenytilalom újraértelmezve!

A Kúria megerősítette a versenytilalmi megállapodások eddigi feltételeit, amikor ítéletében kimondta, hogy érvényesen nem lehet olyan megállapodást kötni a vezető állású munkavállalókkal sem, amely a versenytilalom ellenértékét a havi jövedelembe építi be és ezzel konkrét ellenérték kifizetése nem történik meg.

A kötbér tekintetében pedig az a gyakorlat, hogy a tilalom időszaka alatt az új jogviszony létesítését és az új munkáltató személyének bejelentését is előírja a megállapodásban a munkáltató, azonban ezen bejelentési kötelezettség a kúria döntése szerint nem kötbérezhető, csak a versenytilalom megszegése.

A meglepő döntéssel lényegesen csökken a fizetésre kötelezett a munkáltatók lehetősége a kötelezettség teljesítésnek ellenőrzésére, hiszen vagy véletlenszerűen vagy sehogyan sem szereznek tudomást az esetleges a volt munkavállaló versenytársnál történő elhelyezkedéséről. A döntés ellentmondásos fogadtatásra talál szakmai körökben, hiszen a versenytilalmi megállapodás bár az Mt.- alapul, de polgári jogi szerződés, és a Ptk. alapvetően a felek szerződési szabadságán alapul, amely szerint a kifejezetten nem tiltott rendelkezés hiányában a megállapodást a felek szabadon határozhatják meg. Bár a Ptk. a bejelentési kötelezettség kötbérezését nem tilalmazza, de úgy tűnik, a bíróságok egyre kisebb mozgásteret hagynak a magyar munkáltatóknak a polgári jogi szerződéseikben is.