Bővül a pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek köre

A belföldi jogi személyek, valamint az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személyek – ideértve az egyéni vállalkozókat is – már eddig is kellett, hogy rendelkezzenek legalább egy belföldi pénzforgalmi számlával.

azonban bővült a fenti kötelezettek köre, és immáron a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe is köteles legalább egy és azzal működése során rendelkezni. A bankszámla nem csupán forint alapú lehet, illetve több, akár eltérő devizájú bankszámlával is rendelkezhet az adózó. Az, hogy adott vállalkozó számára milyen bankszámlá(ka)t érdemes nyitni, számtalan tényezőtől (pl.: adófizetési kötelezettség, könyvvitel, árbevétel pénzneme, banki konstrukciók) függhet, így ezeket érdemes előre végig gondolni.

A kötelezettek főszabály szerint kötelesek pénzeszközeiket pénzforgalmi számlán tartani, pénzforgalmukat pénzforgalmi számlán lebonyolítani, és ennek érdekében pénzforgalmi számlaszerződést kötni.

Az első pénzforgalmi számlát az számított 15 napon belül kell megnyitni. Ebből kiindulva a megfelelő bankszámlával jelenleg nem rendelkező magyarországi fióktelepek mihamarabb kötelesek ennek pótlása iránt intézkedni.

A bankszámla nyitása általában személyesen történik (ugyanakkor előfordulhat, hogy egyes bankok személyes megjelenési kötelezettség nélkül, akár online is biztosítják ennek lehetőségét). Tipikusan a cég törvényes képviselője (pl.: ügyvezető) jogosult a számlanyitásra, ugyanakkor a banki követelményeknek megfelelően meghatalmazott eljárására is lehet lehetőség. A bankszámla nyitásához tipikusan legalább az alábbi eredeti/hiteles dokumentumok bemutatása szükséges: hatályos létesítő okirat, képviselő ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintája / közjegyzői aláírási címpéldánya, induló vállalkozás esetén cégbírósági bejegyző végzés, működő vállalkozás esetén 30 napnál nem régebbi közhiteles cégkivonat, eljáró személy személyazonosító okmányai. A felsorolás természetesen nem teljeskörű, az ugyanis függ az adott bank feltételeitől, illetve az adózó vállalkozási formájától egyaránt.

(Kép forrása: Kampus Production, pexels.com)

 

 

 

 

 

 

 

Bővül a pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek köre Read More »