Kihirdetésre került a Whistleblowing irányelvet átültető jogszabály
A Magyar Közlönyben 2023. május 25. napján kihirdetésre került a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény („Panasztv.” vagy „Törvény”), amellyel a magyar jogba átültetésre került az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló 2019/1937 irányelv, azaz a „Whistleblowing” irányelv („Irányelv”). Szabályozásra került a belső visszaélés-bejelentő rendszer, amely lehetővé teszi a munkavállalóknak (ideértve a jövőbeli és volt alkalmazottakat is), szerződéses partnereinek, tulajdonosainak, hogy a cégnél működő rendszerben visszaélésre vonatkozó információt jelentsenek be.
Kiknek és mikortól kötelező belső visszaélés-bejelentési rendszert létrehozni?
A Panasztv. két lépésben kerül bevezetésre.
- július 24. napjától az alábbi cégeknek kell megfelelni a szabályoknak:
- legalább 250 személyt foglalkoztató cégek;
- a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatók, így például az ingatlanközvetítők, könyvelők, könyvvizsgálók, adótanácsadók, ügyvédek, székhelyszolgáltatók
A legalább 50, de nem több, mint 249 főt alkalmazó vállalatok pedig 2023. december 17-től kötelesek követni a Törvény rendelkezéseit. A középvállalkozások számára további könnyítés, hogy közös belső visszaélés-bejelentési rendszert hozzanak létre, csökkentve ezzel az adminisztrációs terhet.
Milyen alapvető kötelezettségei vannak a foglalkoztatóknak a belső bejelentési csatornák létrehozásakor?
- Felelős kijelölése: Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek belső visszaélés-bejelentési rendszert hoznak létre, ki kell jelölniük egy pártatlan személyt vagy szervezeti egységet, vagy erre vonatkozó szerződés keretében külső szervezetet, bejelentővédelmi ügyvédet a rendszer működtetésére.
- Szabályzat alkotása: A Törvényre tekintettel elengedhetetlen lehet a meglévő szabályzatok felülvizsgálata és a kapcsolódó belső eljárásrendek (például az adatvédelmi szabályzat) esetleges módosítása.
- Tájékoztatás: Annak érdekében, hogy a bejelentésre jogosultak tudomást szerezzenek a belső visszaélés-bejelentési rendszerről, a cégeknek megfelelő tájékoztatást kell nyújtaniuk a jelzőrendszer eljárásrendjéről.
- Nyilvántartás: Azért, hogy a társaság el tudja dönteni, mellőzhet-e egy bejelentést arra hivatkozással, hogy azt már korábban vizsgálta, vagy a Törvényben megjelölt határidőt követően érkezett, pontos nyilvántartást szükséges vezetni minden beérkezett jelzésről.
Milyen következményekkel jár, ha nincs bejelentési rendszer?
A jelzőrendszer működtetésével összefüggő kötelezettségek teljesítését a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság fogja ellenőrzi. A hatóság az alábbi döntéseket hozhatja:
- figyelmeztetést ad ki,
- kötelezi a foglalkoztatót a jogszabálysértés, a hiányosság megszüntetésére vagy az elmulasztott foglalkoztatói kötelezettség teljesítésére,
- a jogszabálysértés megszüntetéséig megtiltja a jogszabálysértéssel érintett foglalkoztatott további foglalkoztatását, ha az a jogszabálysértés vagy várható következményeinek súlyossága miatt nem tartható fenn, és a sérelem rövid időn belül nem orvosolható.
A belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozása és működtetése során minden vállalkozásnak kiemelt figyelemmel kell lenni a szigorú adatvédelmi szabályokra. Az adatvédelmi előírások elmulasztása már pénzben kifejezhető hátrányokkal járhat az adatvédelmi hatóság eljárása esetén.
Milyen lehetséges kihívások merülhetnek fel a belső jelzőrendszer alkalmazása során?
A Törvényt tanulmányozva számos gyakorlati kérdés merül fel, amelyekre azonban álláspontunk szerint kidolgozható megoldás. Az alábbiakban pár témát mutatunk be, amelyet minden cégnek érdemes átgondolnia.
Nem minden bejelentést köteles ellenőrizni a foglalkoztató, több olyan eset is felmerülhet, amikor a kivizsgálás mellőzhető, így például:
- a bejelentést azonosíthatatlan bejelentő tette meg,
- a bejelentést nem az erre jogosult személy tette meg,
- a bejelentés ugyanazon bejelentő által tett ismételt, a korábbi bejelentéssel azonos tartalmú, illetve
- a közérdek vagy a nyomós magánérdek sérelme a bejelentésben érintett bejelentésben érintett személy jogainak a bejelentés kivizsgálásából eredő korlátozásával nem állna arányban.
Ugyancsak kérdésként merülhet fel a munkáltatóban, hogy szükséges-e más hatóságot értesíteni vagy további eljárást indítani, akár egy bűncselekmény gyanújának felmerülésekor, vagy olyan kevésbé nyilvánvaló esetben, amely során a versenyhatóság megkeresése indokolt.
A bejelentők és a bejelentések nyilvántartása és jegyzőkönyvezése során az üzleti titok védelme és az adatvédelem okozta kihívásokra kell felkészülnie a társaságoknak. A túl kevés bekért információ a bejelentés vizsgálatának sikerességére lehet hatással, míg a túl sok információ adatvédelmi problémákat vethet fel. Meg kell tehát találni azt a középutat, amelyben elegendő, de nem túl sok információ áll a foglalkoztatók rendelkezésére az incidensek vizsgálata során. Az információáramlás minőségére a bejelentővel és a bejelentéssel érintettekkel folytatott kommunikáció során is figyelemmel kell lenni, hiszen a Törvény számos tájékoztatási kötelezettséget ír elő a vállalatok számára, azonban nem mindegy, hogy a kiadott értesítés milyen részletezettségű.
A Panasztv. alapján a cégek kötelesek tartózkodni minden, a bejelentő számára hátrányos intézkedéstől, ha az összefüggésben áll a bejelentő által megtett bejelentéssel. Ilyen hátrányos intézkedés lehet többek között:
- a felmondás;
- a lefokozás vagy az előléptetés megtagadása;
- a munkaköri feladatok átruházása;
- a negatív teljesítményértékelés vagy munkareferencia;
- egy határozott idejű munkaszerződés megújításának elmulasztása vagy annak idő előtti megszüntetése.
Ha egy cég az intézkedések közül bármelyiket alkalmazza a munkavállalóval szemben és a foglalkoztatott azt bíróság előtt megtámadja, akkor a vállalkozásnak kell tudni bizonyítania, hogy a meghozott döntésének egyéb jogszerű indoka volt.
Számos, főleg nemzetközi hátterű cégcsoport már létrehozta a belső visszaélés-bejelentő rendszerét az Irányelv hatálybalépését követően. Mivel a Törvény kihirdetett szövege számos ponton szigorúbb követelményeket fogalmaz meg az Irányelvnél, a már bejelentési szabályzattal rendelkező magyarországi leányvállalatoknak felül kell vizsgálni az eljárásrendjüket.
Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdésük adódik, keressenek minket bizalommal.